Mogyoród 945 éves
Ünnepeljünk együtt egész évben!

Mogyoródi csata - pénteken, 1074 márczius 14-én… „Géza és László a halottak nagy tömegei között a földre borulva adtak hálát, hogy a jó Isten oly remek győzelemhez segíté őket. László pedig, amint hogy mindig kiváló jámborságú vala, látva az elhullottak ezreit, ámbár ellenségei voltak, mégis megrendült belé a szíve és keservesen sirt, tépve orczáját és haját, mint a hogy az anya sir fiai halálán…” „László szavának állott. Miután a halottakat tisztességesen eltemettette, a sebesülteket elhelyezte, hálát adott győzelméért és annak emlékére megalapította a mogyoródi apátságot...”

A fenti idézetek a 945 évvel ezelőtt lezajlott mogyoródi csatához köthetők, amely során Géza és László hercegek győzedelmeskedtek Salamon király seregei felett. Ez a nap számít Mogyoród megalapításának, ami egyben azt is jelenti, hogy településünk idén ünnepli fennállásának 945. esztendejét. Ez bizony egy nagyon szép szám! Boldog születésnapot Mogyoród!

A Mogyoród Turisztikai Kft. ezt a jeles évfordulót egy egész éven átívelő rendezvény-sorozattal szeretné felejthetetlenné tenni, melynek célja nem is lehet más, mint hogy kicsit ünnepeljük Mogyoródot, kicsit összetalálkozzunk, beszélgessünk és kikapcsolódjunk, kicsit érezzük, hogy jó helyen vagyunk. A megszokott, minden évben megtartott rendezvények kiegészülnek további kisebb-nagyobb eseményekkel, melynek az első állomása már le is zajlott. Ez volt az az ünnepség március 14-én, ahol nemcsak az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról emlékeztünk meg, hanem a mogyoródi csatáról és településünk alapításáról is. Emellett aláírásra került a régóta várt testvér-települési megállapodás Santa Lucia di Piave delegációjával. Reméljük, ezzel egy gyümölcsöző kapcsolat veszi kezdetét olasz barátainkkal.

A programok nagy részének egy üde színfoltot ad az, hogy a 945-ös szám valamilyen úton-módon visszaköszön. Többek között a Májusfa díszítéséhez 945 méter szalag kerül felhasználásra, a május 11-i koncertest belépője 945 Forint, a „Mozdulj rá az egészségre!” napon 945 méteres élményfutáson lehet részt venni, fotókiállítás lesz 945 darab fényképpel, a helyi „gasztro” szolgáltatók 945 Forintos egyedi ajánlatot kínálnak az év során. Minden további részletre és érdekességre a későbbiekben úgyis fény fog derülni. Addig is figyeljék folyamatosan plakátjainkat, kiadványainkat és szeretettel várjuk Önöket a rendezvényeinken!

Ünnepeljünk együtt,
egész évben!
Mindenki Karácsonya
2019. december 21.
Mogyoró(d)feszt
2019. október 19.
"Mogyoród szabadon"
fotókiállítás

Kérdés esetén vagy bővebb tájékoztatásért pedig forduljanak a Mogyoród Turisztikai Kft. munkatársaihoz:
Mogyoród, Dózsa Gy. út 25.
0670/458-1762, 0670/709-3880
mogyorod.turizmus@mogyorod.hu

mogyorod_turisztikai

2019 © bd-tech.hu – Minden jog fenntartva