Uniós forrásból, a Magyar Természetjáró Szövetséggel és a Pilisi Parkerdővel konzorciumban készült el Mogyoród község legújabb turisztikai attrakciója, a Szent László Tanösvény.
Az elsősorban a Hungaroringról és a Mogyoródi Aquarénáról közismert település a VEKOP-4.1.1-15 kódszámú felhívásra benyújtott „Gyalogszerrel felfedezni a Budapest környéki hegységek és a Gödöllői-dombság turisztikai termékkínálatát” című pályázat keretében hozta létre az a tanösvényt, amely összekapcsolja Mogyoród meglévő természeti és kulturális értékeit, valamint az újonnan létrehozott turisztikai fejlesztéseket.
A tanösvény elsősorban a bakancsos turizmus kedvelőit, a természet szerelmeseit, a magyar történelem iránt érdeklődőket és a családos kirándulókat várja.
A település létrejöttében kiemelkedő szerepet betöltő nagy magyar lovagkirályt, Szent Lászlót bemutató Emlékhely mellett olyan új attrakciók is épültek, mint például a látványos Természetes Energia Állomás, amelynek célja, hogy a fiatalabb korosztályt is érthető módon készítse fel korunk egyik legjelentősebb társadalmi kihívására, a klímaváltozásra és annak hatásaira, illetve arra, hogy mit tehetünk a környezet megóvásáért és a fenntarthatóságért.
A Szent László Tanösvény egyik végpontja a felújított Szent László Kilátó, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Gödöllői-dombságra, majd innen egészen Fótig sétálhatnak a túrázni vágyók, közben pedig felkereshetik a mogyoródi pincesort, a faluházat vagy a Szent Mihály Arkangyal Plébánia Templomot, valamint a református templomot.
A gyermekeknek két játszótér áll a rendelkezésére, illetve kipróbálhatják az ország egyik leghosszabb mezítlábas ösvényét is
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.